A narancsbõrrõl

A narancsbõrrõl


Narancsbõr kialakulása,kezelés

 

Narancsbõr kialakulása

Közismert nevén a narancsbõr elsõsorban a hölgyeknél jelentkezõ bõrelváltozás.
Tévedés lenne azonban azt gondolni, hogy csupán a teltebb hölgyeket érinti. A vékony hölgyek legalább olyan veszélyeztetettek, mint azok, akik súlyfelesleggel rendelkeznek.
Ezt a bõrproblémát a bõr alatti kötõszövet meglazulása, a sejtközötti állományba lerakódott kocsonya szerû anyag és a zsírsejtek nagymértékû megnövekedése idéz elõ.

A zsírszövet vastagsága egyénenként változó lehet. Egyes nõk még soványan is teltebb idomokkal rendelkeznek, mint mások .
Általában a combon, fenéken, csípõn és a hason alakul ki.
A bõr felszíne alatt több millió zsír sejt képes a zsír elraktározására. A narancsbõr folyamatosan alakul ki, ahogy a zsírsejtek egyre nagyobb csomókba rendezõdnek és ágyazódnak be a bõrszövet rostjai közé. Kezdetben ez csak akkor látható, ha a bõrredõt az ujjaink közzé csípjük, kifejlõdött állapotban már állva és fekve is láthatóvá válnak a narancs héjára emlékeztetõ egyenetlenségek.
Kialakulása összetett folyamat, ami összefüggésben van a helytelen táplálkozással, az inaktív ülõ életmóddal szervezetünk elsalakosodásával alkati adottsággal, az elégtelen máj- és vesemûködéssel, valamint az ideg- és hormonrendszerben beálló zavarokkal.
Az esztétikai hátrányon kívül ez a probléma jelentõsen rontja a vér és nyirokkeringését. A megnagyobbodott zsírsejtek egyre jobban akadályozzák a salakanyagok kiválasztását, így a bõr alatti szövetek vérellátását és a nyirokkeringését.
Elsõsorban a zsír- és vízháztartás anyagcserezavaraiból, valamint az elégtelen nyirokkeringés során felhalmozódott salakanyagok és bomlástermékek visszamaradnak a bõr kötõszövetében, így az szivacsossá, narancshéj-rajzolatúvá teszik.

A cellulit egy olyan rendellenes állapot, amely a bõrt szilárdan tartó kötõszövet lassú tönkremenetelét és elgyengülését okozza.
A létrejött cellulitnak normál étrend és testmozgás segítségével történõ megszûntetése rendszerint nem lehetséges

Fontos még megjegyezni, ogy a normális súlygyarapodást követõen a bõr feszes és sima marad

A narancsbõr csökkentéséhez illetve megelõzéséhez ma már számos eljárás áll rendelkezésünkre.
A narancsbõr kezelése komoly erõfeszítést, nagy türelmet és kitartást igényel. Aki abban reménykedik, hogy krémekkel eltüntetheti a narancsbõrt, sajnos téved.
Rendelkezünk nagyon hatékony és látványos kezelési formákkal, azonban a helyes éetmóddal, táplálkozással és mozgással kapcsolatos kérdéseket nem kerülhetjük meg, mivel ezek nélkül nagyon nehéz eredményt elérni, illetve az elért erdményt megtartani.
A leghatékonyabb a különféle módszerek kombinálása.

Masszázs: Már a narancsbõr kialakulása elõtt is rendkívül hasznos, ugyanis ha bõrünket folyamatosan edzésben tartjuk, kisebb eséllyel alakul ki narancsbõr.
A masszázs helyi vérbõséget okoz, ezáltal javítva az anyagcserét, jvítja a nyirokkeringést, így a salakanyagok elszállítását.
Elõnyösebb a kézzel végzett masszázs mint a gépi, mivel ez nem okoz fájdalmat véraláfutást.
Történhet szárazon, vagy olajokkal. Az olajos masszázs esetében az olajban lévõ hatóanyag is segíti a bõr megszépülését, azt símává bársonyossá teszi.

Infraszauna: Nagyon látványos hatása van a bõrre. Egy kúra alatt (10-15 alkalom) a bõr 5-10 évet fiatalodik. Mindez pórustisztító és sejtregeneráló hatásának köszönhetõ. Az infraszauna használata nagyon kellemes érzés, az izzadás mennyisége kb. háromszorosa a hagyományos szaunáénak, 20-60 szoros méregtelenítõ potenciállal rendelkezik és 3-7-szer nagyobb mennyiségû nem vízjellegû összetevõ található a kiizzadt verejtékben.
Javítja a vérkeringést, megszabadít a súlyfeleslegtõl és a stressztõl. A rendkívül hatékony kalóriaégetés mellett egyúttal elvégzi a keletkezõ bomlástermékek eltávolítását, a szervezet méregtelenítését, salak-mentesítését is.
Nagyon hatékony és kellemes a masszázs és az infraszauna együttes alkalmazása, vagy a test infralámpával történõ melegen tartása masszázs alatt.

Testtekercselés (kontúr fáslizás) Eredeti neve body-wrapping, melyet magyarul testcsomagolásnak vagy testtekercselésnek hívnak. Ezzel a kozmetikai módszerrel jó eredményeket lehet elérni az alakformálás és cellulit-problémák esetén.
A kezelés során a testet lábtól mellig speciális krémmel kenik be, majd az egész testet környezetbarát rugalmas fóliával tekerik be. A testcsomagolás tulajdonképpen az aromaterápia és a kompressziós (nyomásos) csomagolás kombinációja.
A testcsomagolás révén jelentõsen intenzívebbé válnak a test salaktalanító folyamatai. Az alakformáló krém és a fólia fokozott nyirokáramlást idéz elõ, így a pangó folyadék a nyirokrendszeren keresztül távozik. A krém olyan hatóanyagokat tartalmaz, amely a kötõszöveteket feszesebbé teszi, és a zsírszövetek anyagcseréjét gyorsítja. (A vendég a kezelés alatt enyhe bizsergést érez). A nyomókötéssel a páciens 40-60 percet pihen egy meleg takaró alatt. A fóliát egy speciális késsel a kezelés végén lebontják, és máris láthatóvá válik, hogy a bõrbe beszívódott hatóanyagok kisimítják a narancsbõrös felületeket. A kezelést 5-10 alkalommal végzik, el mely jelentõs kerületcsökkenést is eredményez a comboknál, hason, csípõn.

http://www.patikamagazin.com


©AUDIOMAX 2007-2010 All Rights Reserved | design by reklamoldal.com & BYro