Dj Rush

INTERJÚ DJ. RUSH-AL

Készítette: Freee Magazin

A létezõ legklasszikusabb kérdéssel kezdem. Mióta foglalkozol zenével, mióta játszol? És, ha felvázolnád az akkori Chicago muzikális hangulatait.

1981-ben kezdtem el, tizenegy éves voltam akkor. De az igazság az, hogy a zenén nõttem fel, a zenén nevelkedtem. Hogy milyen zenék mentek? Például olasz diszkó-hangzások. Szóval, általában ilyesmiket hallgattam. Meg elég sok hetvenes évekbeli számot.

Fõként kiket a hetvenes évekbõl?

Berry White-ot, Aretha Franklint, és hasonlókat. Egyébként még ma is játszom ilyen jellegû zenéket, igaz, csak nagyon speciális partikon.

Mit értesz _nagyon speciális partikon"?

A hetvenes évekrõl szóló bulikat, vagy speciális születésnapi összejöveteleket, szóval, olyan alkalmakkor, amikor lehet, és igény van arra, hogy ezeket a zenéket játsszam. Például egy-egy bárban, relaxálódsz, közben meg iszol egy-két pohárral... (felnevet)

Chicagói vagy, márpedig Chicago a house szülõotthona, azaz nem kifejezetten _techno-city". Szülõvárosodban mennyire számítasz unikumnak a jellegzetes techno-stílusoddal?

Igen, azt mondhatom, hogy a techno, meg amit játszom mostanság, elég ritka arrafelé. Már csak azért is, mert Chicago, de úgy általában az egész Egyesült Államok inkább a house-ról, azon belül is a vokális house-ról szól. Meg a diszkó-house-ról.

Azért akadnak kivételek. Például Detroit.

Detroit? Õszinte legyek? Nem tudok túl sokat arról, mik történnek manapság Detroitban.

Pedig nincs túl messze Chicagótól.

Pontosan. Lehet, hogy éppen ezért. (nevet) De úgy vélem, hogy az ottani techno-szcéna valóban olyan jelentõs, annyira meghatározó szerepet tölt be, mint ahogy azt általában gondolják világszerte. Ugyanakkor még mindig undergroundnak számít. De Chicagóról még ennyi se mondható el, ott egyszerûen nincs, nem létezik a techno. Vagy house, vagy diszkó a hetvenes évekbõl. Elmész egy buliba, ahol hetvenes évekbeli diszkózenét játszanak, és több ezer ember van jelen. Megõrülnek érte. Aztán elmész egy techno-partira, és nagyjából tizen lesznek ott.

Nem túl sok.

Nem ám. (felnevet)

Ezek után nem is tudom, meg merjem-e kérdezni, hogy népszerû vagy-e Chicagóban?

Igen, a diszkókban. De nem a techno miatt. Tudják, hogy technót játszom, de az ottaniak egyszerûen nem járnak techno-partikra. Chicagóban a diszkók a legnépszerûbbek.

Mit gondolsz a többi elektronikus zenei stílusról, például a house-ról, a trance-rõl, vagy a drum & bass-rõl?

Mindent szeretek, még ha nem is játszom mindent. Például trance-et se játszom, annak ellenére, hogy jó pár szám tetszik. Azok, amik energiával, sebességgel és kõkemény basszusokkal vannak tele. A house? Imádom, de tudod, eleve úgy nõttem fel, hogy rengeteg house-t hallgattam. Ha egy partin vagyok, nagyon szeretek house-ra táncolni. De, DJ-ként sokkal keményebb zenéket játszom.

Hogyan határoznád meg a DJ-stílusodat?

Energikus szetteket nyomok, igyekszem minél nagyobb, minél több feszültséget vinni beléjük. De a lélekhez is szól. Elég nehéz szavakkal kifejezni. Energikus, dinamizmussal teli.

És mint producer?

Mint producer? Fogalmam sincs. (újabb nevetés) Egyszerûen teszem a dolgomat, úgy csinálom, ahogy érzem. Nem tudom.

De mégis, miért tartják annyira jellegzetesnek a stílusod?

Talán az _õrület" miatt, ahogy a dob-ütemeket összehozom. Ez tényleg nagyon _elszállt". Sokan próbálják megérteni, de valahogy mégse jön össze nekik. Az egyetlen dolog, amit tehetnek, hogy táncolnak rá. Kész õrület, ráadásul tedd még hozzá a vokális elemeket. Nagyon kifejezõ, egyértelmû, koszos, és kemény.

Mit értesz azon, hogy _koszos"?

Mint egy szex-show.

A következõt szokták idézni tõled: _nem hagyom, hogy a zene ellenõrizzen, de azt hagyom, hogy vezessen." Ha adnál némi magyarázatot.

Igen. Például sokan szeretik a technót, de csak akkor készítenek ilyen jellegû zenéket, amikor az emberek azt mondják, hogy igen, ez a népszerû. És ilyenkor a zene kontrollálja õket, mert csak azért tesznek így, csak azért komponálnak zenéket, mert mások szerint ez a népszerû. Én viszont, csak hagyom, hogy vezessen. Technót játszom. És ha a techno már egyáltalán nem lenne népszerû, akkor se hagynám abba. Újabb szinteket keresnék. És a zene vezetne el ezekre az újabb szintekre. És ez a szint lehet valami lassabb techno, vagy klasszikus, vagy dzsessz. Szóval, bármi is legyen, csak ismételni tudom magam: a zene vezet engem.

Specialitásod az is, ahogy a dobokat és a basszusokat alakítod.

Szokták mondani, hogy _elvarázsolt" ütõsök. (mosolyog, nevet) Egyébként dobolok is. De például a dzsesszt is nagyon kedvelem. Ütemeket és azok különbözõ kombinációit hozom szinkronba. Valahogy így. Nem mindig tudnám elmagyarázni, hogy miért pont ezt meg azt teszem, egyszerûen csak teszem. Nagyon nehéz elmagyarázni.

Valahogy az a legnagyobb _baj" a zenével, hogy szavakon, verbalitáson túli világ, és sokszor vagyunk gondban, ha ezt a szavakon túli valóságot kell szavakba formázni.

Pontosan így van. Érezni kell.

Hogyan épül fel egy jellegzetes Rush-szett?

Egy jellegzetes Rush-szett? Húha, nagyon izgulok. Egy tipikus Rush-szett? Nincs tipikus Rush-szett. De tényleg nincs tipikus Rush-szett. Állandóan változnak a szettjeim. A lényeg, hogy már eleve energikusan kezdem. Igen, ez a lényeg: energia, amire már az elején szükség van. Viszont, a szett közepén mindig felrakok egy olyan lemezt, ami sokkolja a táncolókat, és tudatja is velük, hogy nagyon kemény lesz a folytatás. Ennyi.

Elõfordult már olyan, hogy egy hardtechno-bulin lágyabb, már-már chill-out zenéket játszottál?

Soha. (felnevet, szinte hahotázik) Soha.

Például deep-house-t?

Akad rá példa bõven, hogy egy techno-szettben felrakok house-számokat. Tényleg kemény technót nyomok, de azért egy csomó funky-elem is van benne. Szóval nem csak bumm-bumm-bumm. A bumm-bumm-bumm mögött ott a lélek is.

Szinte a világ minden pontján játszol: Chicagóban, Londonban, Európában, Japánban, és még bõven folytathatnám. Nem fárasztó ez az állandó mozgás, hogy mindenhol jelen vagy?

Szerencsére sikerül megoldanom. A hétvégék után egy kicsit fáradt, kimerült vagyok, de amikor zenélek, energiákkal telítõdöm fel, mert imádom a lemezlovasságot, imádom a parti-közönséget, a partikat. De hétfõn, kedden, szerdán és csütörtökön általában otthon vagyok, pihenek, és jó zenéket hallgatok. Szóval, minden rendben van. Egyébként az elektronikus zenék számára Európa a legjobb terep. Ez az oka annak, hogy Berlinben élek. Az Egyesült Államok egyirányú ország: csak eljöhetsz onnan. Lényegesen sokrétûbbek, nyitottabbak, toleránsabbak az európai szcénák. Ha van is kedvenc stílusod, azért a többi is érdekel. Amerikában, ha a hip-hopot szereted, akkor csak a hip-hopot szereted. Ha a house-t szereted, akkor csak a house-t szereted. Az európaiak mindent szeretnek, én pedig imádom ezt a hozzáállást. Azaz, sokkal jobban kedvelem az itteni szcénákat, mint az amerikaiakat.

Kiket tartasz a nemzetközi techno-szcéna legfontosabb DJ-inek, producereinek, illetve melyik kiadókról gondolod, hogy a legjelentõsebbek?

Õszinte leszek: senkit. Maximum olyan személyeket tudnék felsorolni, akik a kezdetek kezdetén hatottak rám. Hatvanas, hetvenes és nyolcvanas évekbeli zenészeket. Próbálok visszatérni a gyökereimhez.

Valahol olvastam, hogy nagyra értékeled Chris Liebing munkásságát.

Igen, régebben nagyon szerettem a zenéit. Most egy kicsit másképpen látom. A dolgok állandóan változnak. Szóval nincs senki, akit a jelenlegi DJ-k és producerek közül kiemelnék. De nyitott vagyok. Talán néhány magyar lemezlovas felnyitja majd a szememet.

Milyen jövõt jósolsz a technónak?

Egyre jelentõsebb lesz. És nem csak bumm-bummból fog állni, hanem több lesz benne a vokális elem, az ütõsök. A filmekben is egyre sûrûbben hallunk majd techno-zenéket, legalább annyit, mint a videójátékokban, csak még jobbakat. Terebélyesedik a techno-szcéna. Ráadásul egyre több az olyan fiatal, akik már abszolút ezeken a zenéken nõttek fel. És õk is készítenek már számokat, rengeteg új ötlettel állnak elõ. A zene mindig jelen lesz. És a techno úgyszintén.

Ha már a filmeket említetted. Milyen mozikat kedvelsz?

Imádom a komédiákat, imádok nevetni. De szeretem a drámákat és a sírós melodrámákat is, mert imádok sírni is. Nagyon-nagyon szeretek sírni. Szinte minden filmet kedvelek. Naponta kábé hatot nézek meg. Nincs olyan pillanat, amikor ne tudnék filmet nézni. Megõrülök a mozikért.

Melyik híres számodat kedveled leginkább: a Spitballt, az I Love You-t, vagy a Mutha Fucking Basst?

A Spitballt. Azért, mert van mögötte egy történet is.

A kilencvenes évek közepén kapcsolatban álltál a szintén chicagói Green Velvettel.

Néhány számot készítettem a kiadója számára, de soha nem dolgoztunk együtt egyetlen darabon sem. Viszont az újságírók mintha nem akarnának tudomást venni errõl, mindig összehasonlítanak bennünket. Hasonlóan öltözködünk, õ is és én is szövegelünk a lemezeinken. Ugyanakkor teljesen különbözõek vagyunk. De talán egy napon tényleg készítünk valamit közösen. Egyszer. De nem most. A magazinok amúgy sok furcsa dolgot, általában nagy hülyeségeket írnak róla is, meg rólam is.

Paul Langley?

Nagyon jó barátom, a kiadóm egyik legtehetségesebb mûvésze. Olyan, mintha a testvérem lenne. Együtt készítünk zenéket, gyakran lemezlovasként is közösen lépünk fel. Egyébként õ angol, londoni.

Mik voltak életed legemlékezetesebb partijai

Csak egyet nem tudnék kiemelni. Amszterdam, Electric Ballroom Berlinben, a Nature One, valamelyik német városban, már nem emlékszem pontosan, hogy melyikben, az egyik születésnapi partim, szintén Németországban. De annyi volt, hogy még bõven sorolhatnám.

Hogyan határoznád meg az ideális partit?

A legfontosabb, a number one: a táncparkett, a partizók. Aztán a hangrendszer. Mert, játszhat akárki, bármelyik DJ-sztár, ha a hangrendszer rossz, akkor nem jönnek át a zenéi. És minél színesebb, nem hétköznapi emberek. Szeretem, ha kiöltöznek a partira, és teljesen másképp néznek ki, mint különben.

Speciális üzeneted a magyar partiarcoknak, akik szinte megváltóként várnak rád?

ÉLVEZZÉTEK AZ ÉLETET, PARTIZZATOK, ÉS LEGYETEK AZOK, AKIK VAGYTOK!