Dj Dark
Dj Dark
Interjú Dj Darkkal. Sokan ismernek már a szakmában és a közönség részérõl is, de azok kedvéért akik még nem, áruld el, mit kell tudni rólad?



Hogy jött a zene szeretete? Miért pont az elektronikus zene? Mikor döntöttél úgy, hogy dj leszel?
Azt hiszem a legmegfelelõbb válaszom az elsõ kérdésetekre az, hogy ez az egész még gyermekkoromban kezdõdött. Már akkor megmutatkozott nálam a zene iránti érdeklõdés. Szüleim elmondása szerint (nem kis bánatukra) kb. 8-9 évesen már csodálatos magas tartományú hangokat tudtam varázsolni egy pohár és egy kanál segítségével. Ezért mindig volt otthon tartalék pohárkészlet. Késõbb már megkíséreltem ritmust, ütemet belevinni addigi tudásomba, így minden erre alkalmas berendezési tárgyon dobolni kezdtem. (pl.: edénykészlet). Szerettem volna schratch-elni a nem túl forró villanytûzhely korongjain is, de így utólag visszagondolva nem baj, hogy nem próbáltam meg…
A 90-es évek közepén már középiskolai tanulmányaim folytattam, mely nem vonzott annyira, mint az akkoriban egyre tetszetõsebb, bizsergetõbb dallamú disco slágerek, melyek már kezdetlegesen ugyan, de elektronikus alapokon készültek. (Persze azért az iskolát elvégeztem!) Talán ebbõl adódóan ered az elektronikus zene iránti rajongásom. Ebben az idõszakban fogalmazódott meg bennem, hogy egyszer én is a zenei világ része szeretnék lenni.
A dj. mint fogalom már jóval a 90-es évek elõtt is létezett, de nem igazán azt foglalta magában, mint napjainkban. Véleményem szerint a mostani dj kultúra kialakulása is a 90-es évekre tehetõ. Ekkor kezdtem én is disco-ba járni és tapasztaltam azt, hogy egy jó dj mennyire el tudja varázsolni a bulizni vágyó közönséget, felszabadultságot és fantasztikus élményeket képes adni a szürke mindennapokban. Akkor döntöttem el, hogy dj leszek.
![]() |
![]() |
![]() |
Azt hiszem erre a kérdésre is igaz a mondás: „Mindig az elsõ a legkellemetlenebb”.
Számomra az elsõ fellépés egy igazi örökkévalóságnak tûnt. Izgalom, félelem, egyszóval lámpaláz kerített hatalmába. Az, hogy akkor te vagy a középpontban, mindenki rád figyel, és próbálod magadból kihozni úgy a maximumot, hogy elismerést, ünneplést és lehetõséget kapj arra, hogy legközelebb is kíváncsiak legyenek rád, nagyon nehéz feladat volt. Azonban ez ne legyen riasztó a fiatal, pályakezdõ titánoknak, ezt meg kell tapasztalni. Erre a legjobb ellenszer a magabiztosság és persze a szakmai rátermettség.
Legemlékezetesebb buli emléked és miért?
Közel 15 év alatt számos party-n túl vagyok már és azt hiszem elmondhatom, hogy számomra minden fellépés valamiért emlékezetes volt. A jó közönség csodákra képes. Pályafutásom során láttam önfeledten tomboló partyarcokat, vetkõzõ lányokat, dolgoztam csúcsminõségû hang és fénytechnikával, szebbnél szebb kiépítésû helyeken, a dj.-k között több hírességgel közösen zenéltem és még sorolhatnám. Nekem minden alkalom emlékezetes volt.
![]() |
![]() |
![]() |
Azon kevés dj-k közé tartozom, akik több mûfajt is képviselnek. Szettjeim felépítése függ a club és a közönség zenei igényétõl, de igyekszem mindig változatos és színes mûsort elõadni. Leginkább house, progressive house, minimal és techno lemezeket pörgetek.
Hogy van-e külön Dark stílus? Igen van, de ez nem ugyanazt jelenti, mint a Dark zenei mûfaj. A stílusomat kedvelõ közönségbõl mindig van jó néhány partyarc, akik odajönnek hozzám, és azt kérik, hogy: „Játssz olyan igaz Dark zenét!”. Ennek természetesen nem tudok ellenállni, és mindig teszek a szettjeimbe valamit a Dark style-ból is. Mégis azt kell mondanom, hogy az eredeti, hamisítatlan Dark feelin’ talán az általam készített remixekben érezhetõ igazán. Aki ismer, az már tudja milyen, aki nem hallgassa meg!
Tudnál említeni olyan személyeket a magyar Dj-k közül, akik inspiráltak, bátorítottak, segítettek a pályafutásod során?
Zenei pályafutásomra a magyar dj-k közül inspiráló hatással volt az évek során a szintén szombathelyi származású Slam Jr., valamint a külföldön és nálunk is egyaránt elismert Chriss és Andro is.
Bátorítást és segítséget legtöbbször a szombathelyi dj barátaimtól kaptam. Közülük kiemelném dj Shepherd, dj Danceman és dj Mill barátaimat, akiknek nagyon sokat köszönhetek.
A progressive house, minimal és techno mûfajokban nyújtott segítségért és támogatásért extra köszönettel tartozom Shizuka-nak!
A house stílus megismerésében és elõadásának elsajátításában rengeteg támogatást kaptam dj. Kincses-tõl, akinek ezúton is köszönöm a segítséget és a bátorítást.
Szabi! Te vagy a fény!
![]() |
![]() |
![]() |
Mik az aktuális kedvenceid idén? Kérjük a Top 5-öt!
Hm. Ez egy elég nehéz kérdés, de megpróbálom az általam játszott mûfajok idei, számomra legjobb felvételeit kiválasztani.
1. Inland Knights – Back Chat (Bad Man EP)
2. Luntzenkirchen – Paperboy ( D-Nox & Beckers Remix)
3. Underworld – Holding The Moth (Audiojack Remix)
4. Axwell – I Found You (Axwell’s Remode)
5. Little Louie Vega Feat. Julie Mcknight – Diamond Life (Stephane K. Remix)
Mit csinálsz szabadidõdben amikor nem a zenével foglalkozol?
Akkor többnyire dolgozom. De ha nem dolgozom és nem zenélek, akkor nagyon egyszerû a képlet! Alszom, eszem, szeretkezem!
Milyen elképzeléseid vannak a jövõre nézve? Konkrét tervek?
Akik közelebbrõl ismernek, azok tudják, hogy nem nagyon beszélek a jövõbeni dolgokról, de azt hiszem most kivételt teszek. A jövõben a fellépéseim során a közönség egy tõlem még nem megszokott stílust is hallani fog és remélem elnyeri majd mindenki tetszését! Aztán indítok egy új projectet, melynek a lényege a fiatal dj. tehetségek felkészítése lesz a lemezlovas szakmára. A project kidolgozása már a végsõ állomásánál tart, így hamarosan mindenki számára elérhetõ lesz, aki elszántságot és bátorságot érez magában ahhoz, hogy dj. legyen.
A project során sok ismert dj. lesz a segítségemre, akikkel közösen majd különbözõ rendezvényeken láthatóak, hallhatóak leszünk, valamint mixek és remixek készítésén is munkálkodni fogunk egyaránt.
Milyen felkéréseknek teszel eleget a közeljövõben, merre leszel hallható?
Természetesen minden olyan felkérésnek megpróbálok eleget tenni, amely az általam játszott zenei mûfajok stílusába és nem utolsó sorban az idõmbe belefér. Arról, hogy merre leszek hallható folyamatos média hirdetések és reklámok útján szerezhet majd tudomást a közönség.
Kedvencek:
Étel: magyar és az olasz konyha különlegességei
Ital: Bacardi, Jim Beam, gyümölcslevek
Sport: Forma 1, angol foci Autó: Volvo, BMW
Zene: House, Progressive House, Minimal, Techno
Zenekar: The Prodigy
Színész: Jean Reno, Steven Seagal
Film: Bíbor folyók 1.-2., Törvényre törve
Köszönöm szépen az interjút, sok sikert kíván a továbbiakban is a Citistar csapata.
Köszönöm! Sziasztok!
Németh Imre - http://citistar.hu -







