Kormix

Kormix

 

 

 

 

 

 

Kormos Csaba/Kormix 1984. január 31-én született Salgótarjánban, jelenleg Szécsényben él.

13 évesen kapta meg az elsõ számítógépét, ami egy 486-os PC volt. Pár hónap elteltével mikor beszereztem egy-két zeneszerkesztõ progit, elkezdett kísérletezgeti a hangokkal és próbált saját zenéket készíteni, csak úgy szórakozásból.

Eleinte két régi barátjával dolgozott együtt, akikkel belekóstoltak több zenei stílusba is. Techno, trance, house, drum & bass és mindenféle recsegés-ropogás. Volt egy idõszak amikor csak hip-hop zenéket készítettek. Ez egy  nagyon jó tanuló idõ volt számára


Ahogy teltek az évek egyre jobban magával ragadta a zeneszerzés, az alkotásvágy. 16-17 évesen a trance zenék rabja lett, majd késõbb egy Julez mix hatására jött a house és minden megváltozott... Több magyar, akkor még kevésbé ismert producer is hatással volt rá, mint pl. Andro, Snake Sedrick, Julez, Monkz, Jeffo' s Dream...

Kb. 16 éves korától érdekli a dj-zés, az éjszakai élet. Mint sokan mások õ is iskola bulikkal és suli rádióval kezdte, majd kisebb klubokban kapott lehetõségeket.

 


2004- ben közel 2 évig a szécsényi Cool-Tour Club egyik rezidens dj-je volt. Ezzel egy idõben Budapesten, a Vásárhelyi Klubban is rezidensként tolhatta, valamint több vendégszereplésen is túlvan már.
Több mix- és remix pályázaton is részt vett. Említésre méltó, hogy közel 300 jelentkezõbõl sikerült bejutnia a legjobbak közé a Heineken Thirst Dj tehetségkutató mixversenyen.
Az elsõ komolyabb remixe egy Skyland átirat volt, amivel egy remix pályázatot is sikerült megnyernie.

A 2005-ben jelent meg elsõ zenéje, a "Deform", ami Collins & Behnam - Hungarian
Techno Only vol.2-es mixlemezén található.
Egy mixversenyen való szereplésének köszönhetõen 2005 nyarán játszhatott a siófoki Beach House-on is.
Ebben az évben jött létre a Nature Wakes nevû projectje, amelynek egyedi hangzásvilágáról többen is elismerõen nyilatkoznak. A csapat jelenleg 4 tagú. Az elsõ megjelenésük 2008 nyarán várható a "Wake up the sun"-ból, Desyn Masiello labeljénél a Symphonic Recordsnál, valamint Andro kiadóján a Ching Ching-nél, ami egy közös release lesz. A formáció munkái chill és house alapú zenék, melyet az élõ hangszerek tesznek színessé és egyedivé.
2005 nyarán tagja lett egy Székesfehérvári csapatnak, a Stillborn Production-nek.

2006-ban a Nature Wakes elsõ munkája, a "Wake up the sun", Andro remixe hónapokon át tarolt a budapesti Radio Deejay játszási toplistáján, ahol többször is az elsõ helyen álltak.
Ez az év sem telt el mix-verseny nélkül, márciusban jött is egy, a Synthetic Mix Contest, amit a Partycom szervezett. A versenyt elsöprõ fölénnyel nyerte meg, aminek köszönhetõen játszhatott egy Synthetic Night bulin, valamint elkészíthette a következõ Synthetic Talent mixet is.

Az év végén pedig a Nature Wakes-el sikerült egy Quasar remixpályázaton is bizonyítaniuk, ahol a közönségszavazás alapján a 3. helyet csípték meg.

A 2007-es év elég jól indult számára, ugyanis meghívást kapott az elsõ Live lemezbemutatóra, ami Chriss és Moonline elsõ közös mix lemezének volt a debütálása a székesfehérvári Bahnhof Club-ban.

Majd a Partycom eVote szavazásán a közönség beszavazta az év itthoni felfedezettje kategóriába, ahová a lehetséges három gyõztes került be.

A tavasszal induló Justmusic Dj Championship tehetségkutatón közel 300 jelentkezõbõl sikerült elõször a legjobb 20-ba, majd a döntõbe zenélnie magát.

Ennek a versenynek is köszönhetõen játszhatott a Dokk-ban, nyáron pedig többször is zenélt a Dokkolóra, valamint a Mayday-re is meghívást kapott.

Ezeken kívül pár kisebb klubban is volt szerencséje játszani (Sunny Diner, Blue Monkey, Vespa Music Club, Barokko, Ten Pub Café, B-Plan, Djiin Bár-Budapest, Pécskõ Café, La Fiesta-Salgótarján, Balassa Music Club-Balassagyarmat, The Base-Székesfehérvár)

 

Jelenleg a szécsényi Club Stardust egyik állandó fellépõje, ahol nemrégiben indított egy saját estet Electronic Steps néven, amit havi-2havi rendszerességgel kerül megrendezésre.

 

Ezeken kívül a "TheSunMoonStars" estek rezidensével Rizkidel egyengetik közös projectjüket, az egyedülálló DeepCafé-t, ahol az ország legjobb house lemezlovasait, producereit látják vendégül.

 

 


©AUDIOMAX 2007-2010 All Rights Reserved | design by reklamoldal.com & BYro