Davko

Davko

 

6 éve foglalkozik diszkózással és napjainkra már a party szervezés is tevékenységi köreibe tartozik a Kecskemét környéki fiatal tehetségnek.

A legtöbb fiatal dj-hez hasonlóan, Ő is zenemániás és az első lehetőségeit emberek szórakoztatására a tipikus suli bulikon kezdte.

2 éven át az ilyen bulik jelentették neki a mindent és a lehetőséget arra hogy mélyebben elsajátítsa a zenélés rejtelmeit, aminek meg is lett a gyümölcse.

A kitartás eredményeként, már 15 évesen ismertebb és tapasztaltabb lemezlovasok mellett rezidensi poszton dolgozhatott a cserkeszőlői Forrás Disco-ban minden szombaton, ahol a fiatal lemezlovasra egyre többen figyeltek fel remek technikai képességeit illetően a mixelésben, és a zenék szelektálásában is kitűnt a bulik alatt.

16 évesen rezidense volt annak a sorozatnak, ami mélyebben foglalkozott a house zenével és lehetőséget kapott az underground party bemelegítésére, mint állandó warm up dj. Ebben az időszakban hallotta őt a hazai szcéna több jelentősebb szereplője is akik mind mind elismerően szóltak róla. (Dandy, Chriss, Sanfranciscobeat, James Cole, Andrewboy )
2007-től havi 2 alkalommal, saját estekkel lepte meg a helyi zeneőrülteket és ez idő alatt rengeteg tapasztalatra tett szert, vendégül látva az ország több neves lemezlovasát.

2010-ben már a Relax Café - Relax Progression klubest rezidense, szervezője!

A warm up szerep, az amit a legjobban szeret mert ilyenkor tud igazán kibontakozni, a kellemesebb művészibb deep-ebb világban, valamint igazi kihívást jelent számára jól megalapozni egy vendég lemezlovas előtt az estét.


©AUDIOMAX 2007-2010 All Rights Reserved | design by reklamoldal.com & BYro